Szívből utálnak a törvények,
mégiscsak magyar állampolgár vagyok,
tízparancsolatokban a töltények,
és boldog, mert mindent leírhatok.
Betonfal, szögesdrót védi sorsom,
lakható legyen a magyar világ,
nem a hírnévre bízom csontom,
mely embert-káromló formaság.
Száz éve ugyanazt énekelem,
nem tudok mást, csak rabszolga vagyok,
pár verset írok, de hősiesen,
ha felkérnek a lázadó évszakok.


Csönddel keveredik  az állapot,
elloptam a Napot, fényeket,
gyomrom éjjelnappal kavarog,
de megemésztem a körülményeket,
amíg a kompromisszumot kerestem,
felkészültem mindenféle rosszra, -
mert zseni voltál, és tehetségtelen,
mely akaraterő kérdése volna.


Törvényekkel teli vitrinek között,
káromkodni csak belülről szabad,
új tollam jelszavakkal ütközött,
de a reform mégis félbemaradt.