A szép gondolat hogy szállhatna fel,
költői szárnyakon, mint a Nap fia, 
mely kezet nyújt, és csókot lehel,
 - az élet kavicsos partjaira.
Párás csönd tölti ki napomat,
bölcs belenyugvás a vezérem,
balga szavam ott áll hallgatag,
csak lidérc ébreszti fel kedélyem.
Szívek belsejében bánat-hurrikán,
új törvényét muszáj meghallgatni,
a szorongás ismeretlen partján,
csak jeles gondolatban maradni.


Merész szemhéjamat följegyezni,
mely a tartalom belsejét kimondja,
 - és piros lélegzetet teremni, -
hol az ember szabadságát lerontja.
Magyar virtus a húsotokba rág,
hullámot vet elveszett hangod,
 - amíg új arcát festi a világ,
jó szándék kongatja a harangot.


Tömör gondolat az élet mestere,
egyszerű szavam nem mindig elég,
a homokórában maradt még zene,
költőt játszani nem volna szép.