kisimult arcom a boldog térben
és ostromolt a könyörtelen idő
mozdulatlan lüktetéssel jött
de nem ismertem hogy ki ő
felhőbe zárt gyors bizonytalanság
- átgázolt felszínes erővel
de visszatér kifosztott hitéhez
sisteregve fél-üres tüdővel
mosolyod vérvörös tükrében
a csendélet varázsa fölszakad
bölcs pillantása mégsem elég
egy utca-hosszat lehetsz szabad

romlott sármom gyáva ismerőse
- álnevem harsogta a világba
nyitott mozivásznam de elavult
s lementem én is hozzád alfába
mert arcom szolgálja a rosszat
vagy magamba nézve meghatódom
hogy miért így kell undorodjak
időnként bölcs keresztapa módon 

törékeny mosolyodra fekszem
- eltipor a szótlan stílushiba
fehér vérem holnap elsötétül
csak a mozivásznon vagyok ostoba