Nem adom magam a földieknek,
más létre született az Éned, -
ahol az emberálmok édesednek,
ott csapnak agyon a törvények.
A lélek üzenetét, ha megérted,
félúton ködszemű grimasszal,
látom szivárog a hitvány véred
kéjjel zománcozott pókerarccal.
Ti már az életfáról lehulltatok,
hálám jeléül öntelek szavakba,
elbitangolt antik szarkofágok,
tanultok bele a hallgatásba.

Mocsokban ázott porcelánfejek,
célok fekhelyén csupán melegszem,
amíg izzik bennünk a gyűlölet,
cikázó villámot formáltak belőlem.
Morzsányi lehelet, szívtelen öröm,
nem adom magam a földieknek,
puritán asztalotok összetöröm,
amíg az ócska közönyt megveheted.

Életfámról a gyümölcs leérett,
perceket formál az érzékeny csoda,
büntet a sors, kedves bohém lélek,
a kereszt alatt ne légy ostoba.