Botladozom a szavak dzsungelében,
de az ösvényt nem veszítem el. -
rimánkodom és a csöndre fekszem,
mert hitvallók őrszeme figyel.
Istenek, kik templom nélkül élnek,
követnek cinikus szürkeségben,
és gyűlölettel oltják be a mérget
- amíg átjár a halálfélelem. -
Az idő pulzusát ébresztgetem,
testőröm vagy az utam éjjelén,
egyszóval növekszik a végtelen,
elvérzem a művészet zsindelyén.

Csak őrölgetem a keserű magot
és dagasztom az élet kenyerét,
mert a Nap mosolygósra váltott,
kígyózva a dzsungelben szerteszét.
Naplemente dolgozik a tájon,
emléke vagyok a képzeletnek,
dallamot ver lassú délutánom,
amikor a halál perce érkezett.

Tekintetem úgy jött világra -
hogy a látvány magához szorít,
babonás fohászt ver homlokára,
amíg a zárlat kiolt valakit.