Bús haraggal jönnek a szelek,
égies hatalmak barbár járása,
rám néz, és nyújtogat biztos kezet,
de nem emlékszem a szárnyalásra.
Bokrok nőnek, parányi a látszat,
órák szorítanak, az erdő megremeg,
sápadt kenyérben zöld búzamag,
véremet mossák csaló vegyszerek.

Kálváriám ismeri a bűnöket,
tüskéit növeszti a keserű világ -
ahol édes sugarad vér-meleg,
ott kezdődik a bizonytalanság.
De holnap mindent újrakezdek,
percek robbannak sovány tüdőmben,
vétkeim a pusztulásig vertek,
halál fojtogat a szivárványvérben.

Kenyérbe sütöttem a vétkemet,
falakon penészlik az alázat -
elnézem, ahogy nyögnek az egek,
mert véremből indítják a rakétákat.
Magához emel a tüskés szivárvány,
új bűneim égig növekszenek -
amíg angyalok csámcsognak a korpán,
kibontom ráncos anyajegyed.