Mennyi ál-eszmét tanít az élet,
a hiszékenyt szent törvényük csalja,
de az álom halállal ér véget,
mellyel komisz életét eltakarja.
Mennyi titok az álruhák alatt,
az ember szebbik énjét mutatja,
pompás életet kíván más alakban,
de hiába, a gond egyre csak marja.

Múlni fog a szenvedélyek harca,
a káoszból kipattan a szeretet,
égi fény száll ritka földi arcra,
mely vállamra görgeti a keresztet.
Beszürkül a tarka élet magánya,
a poéta eszméje holnap is ragyog,
égi balzsammal telített az álma,
s a zivatar hűvös pokla vagyok.

Több keresztet, cukros magvakat,
a boldogság hiánya fáj nekem,
szívem fáj, a tüdőm zsibbatag,
mint más, úgy halandó a gyötrelem.